2016. április 7., csütörtök

2014-ben stabilizálódott az arany iránti kereslet

Eredetileg megjelent: 2015.02.13.

Az Arany Világtanács (World Gold Council) most hozta nyilvánosságra a tavalyi évről, és annak utolsó negyedévéről készült jelentését. Ebben megállapítják, hogy a globális kereslet és kínálat a sárga nemesfém iránt stabilizálódott.

2013-ban nagyot esett az arany ára, ami akkor meghozta a vásárlók kedvét, és hirtelen nagy mértékben nőtt a kereslet. 2014-ben az árakban már nem volt látványos változás, de csak 4 százalékkal kevesebb aranyat adtak el világszerte, mint a rendkívül erős előző évben. A kínálat gyakorlatilag nem változott, mert miközben az aranybányák kitermelése 2%-ot nőve az előző évihez képest, 3114 tonnás rekordot ért el, az újrafelhasználás (recycling) hét éves mélypontra csökkent.

Ahogy a kereslet és a kínálat, úgy az arany ára is stabil volt a tavalyi év folyamán dollárban, és a volatilitás sem volt számottevő év közben. Ugyanakkor más devizákban többé-kevésbé komoly árfolyamemelkedést lehetett megfigyelni, ami a dollár erősödének volt köszönhető. Így például euróban 14 %-ot, az olajár zuhanása és a nemzetközi szankciók hatására értékét vesztő rubelben mérve pedig több mint 80 %-ot nőtt a sárga nemesfém ára az elmúlt évben.

A kereslet különbözőképpen alakult az egyes szegmensekben. Ékszerekből valamivel kevesebbet adtak el világszerte, mint 2013-ban, de a nettó kereslet (az eladott ékszerekből kivonva az újrafelhasznált törtarany mennyiségét) még így is meghaladta az 1000 tonnát, ami az utóbbi 7 évben a második legnagyobb mennyiség. Főleg India és az Egyesült Államok ékszerpiacán volt élénk a forgalom.

Az arany technológiai felhasználása tovább csökkent, mivel a gyártók folymatosan igyekeznek olcsóbb alapanyagokkal kiváltani a nemesfémet, ahol csak lehetséges.

Az arany mint befektetés iránti érdeklődés viszont ismét növekedni kezdett. 2013-ban az árzuhanást elsősorban a spekulatív tőke által is kedvelt tőzsdei alapokból kiáramló arany hatalmas mennyisége idézte elő. Összesen mintegy 880 tonna arany került akkor ezen a módon a piacra. A hirtelen olcsóbbá vált arany ugyanakkor meghozta az aranytömbök és érmék vásárlóinak kedvét, akik jellemzően hosszabb távon gondolkoznak. Így ők az alapok által piacra dobott arany több mint dupláját, 1765 tonnát vásárolták meg tavaly előtt.

Tavaly is csökkent még a tőzsdén forgó alapok által birtokolt arany mennyisége, de már csak 159 tonnával. Így a befektetési tömbök és érmék iránti, 1064 tonnára mérséklődő kereslet is összességében az aranybefektetések nettó növekedését eredményezte.

Az arany piacán szintén komoly mennyiséget vásároltak a különböző országok nemzeti bankjai. Míg 2009-ig a jegybankok nettó eladóként jelentek meg a piacon (tehát összességében több aranyat adtak el mint amennyit vettek), tavaly 477 tonnával vásároltak többet mint amennyit eladtak. Elsősorban a Szovjetunió utódállamai jelentek meg vevőként. Közülük is kiemelkedett Oroszország, amely 177 tonnával, mintegy 1200 tonnára növelte aranytartalékát. Eladói oldalon Ukrajna 19 tonnája jelentette a csúcsot.

A kereslet globális megoszlása is figyelmet érdemel. Ázsia fogyasztóinak részesedése a globális keresletből az utóbbi 5 évben 47-ről 60 százalékra nőtt, amihez több tényező is hozzájárult. Így nőtt a helyi aranytárolásra szakosodott cégek és bankok tárolókapacitása; a sanghaji aranytőzsdén megalakították a nemzetközi részleget; Kínában nőtt az arannyal foglalkozó kiskereskedelmi hálózat; nyugati bankok is kaptak engedélyt, hogy a Kínába importáljanak aranyat; és a nyugaton már megszokotthoz hasonló befektetési eszközöket (alapokat) hoztak létre a szingapúri és a hongkongi tőzsdén. Mindezek miatt várható, hogy az évek óta megfigyelt trend - a sárga nemesfémből egyre nagyobb mennyiség áramlik nyugatról keletre - nem fog egyhamar megváltozni.

Eredetileg megjelent: 2015.02.13., www.correctgold.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése