2016. április 7., csütörtök

A Bank of America az aranyba menekülést ajánlja

Eredeti megjelenés: 2015.05.19.

A Bank of America elemzői szerint nehéz idők várnak a tőzsdei befektetőkre. A QE rövidítéssel is jelzett mennyiségi lazítás (quantitative easing) vége óta mindenki azt várja, mikor kerül az amerikai gazdaság olyan állapotba, hogy a Fed elkezdheti emelni a már évek óta rekord alacsony szinten tartott jegybanki alapkamatot. Ebben a helyzetben a Bank of America szakemberei úgy vélik, hogy növekedni fog a bizonytalanság és a volatilitás a piacon. A jelenleg rekordokat döntő részvényárakra két nagy veszély leselkedik.

Egyfelől - amennyiben a gazdasági növekedés ezt megengedi - a kamatemelés méreg lenne a részvények számára, hiszen minél magasabbak a kamatok, és így minél nagyobb hozam érhető el az alacsony kockázatú befektetésekkel, pl. (állam)kötvényekkel, annál kevésbé vonzó nagyobb kockázatot vállalva a részvényekben maradni. Ilyenkor jellemzően esni szoktak az árfolyamok.

Másfelől valószínűbb, hogy az amerikai gazdaság nem fog töretlenül fejlődni, így a kamatemelést a Fed kénytelen lesz elhalasztani - amint arra sok közgazdász, többek között a szókimondásáról is ismert svájci közgazdász, Marc Faber is rámutatott. Az utóbbi hónapokban sokat erősödött a dollár, ez azonban cseppet sem jó hír az amerikai cégeknek, amelyek nagy része a bevételeinek egyre nagyobb hányadát külfölön szerzi, így az erős dollár csökkenő profitot eredményez náluk.

Az eredmény mindkét esetben a piaci bizonytalanság növekedése, és a részvényárfolamok csökkenése lehet, ami miatt a Bank of America elemzői ügyfeleiknek az aranyba és a készpénzbe menekülést javasolják. Ha valóban igazuk lesz, és sokan fogadják meg tanácsukat, akkor ez az arany árfolyamának újbóli emelkedéséhez vezethet.

Eredeti megjelenés: 2015.05.19., www.correctgold.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése