2016. április 7., csütörtök

Ausztria hazaszállította aranytartalékának első részét

Eredeti megjelenés: 2015.12.12.

Az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB) megkezdte az eddig külföldön (főképp Londonban) tárolt aranytartalék hazaszállítását. Az első 1200 aranytömb repülőgéppel érkezett meg Bécsbe. Az előzmény, hogy az osztrák számvevőszék (Rechnungshof) korábban kritikával illette azt, hogy nyugati szomszédaink aranytartaléka külföldön van, és emiatt hoztak egy határozatot, miszerint 2020-ig az összesen 280 tonna arany felét haza kell szállítani. (Összehasonlításképpen érdemes tudni, hogy Magyarország aranytartaléka több mint 20 év óta alig több 3 tonnánál.)

Ausztria lépése szinkronban van más országok, mindenekelőtt a nagy szomszéd, Németország szándékaival, mert az utóbbi években sok helyen felmerült a közvélemény nyomására az aranytartalék hazaszállításának az igénye, sőt sokan már azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán megvannak-e és valódiak-e az évtizedek óta külföldi trezorokban tárolt aranytömbök.

"Nagy nap ez, úgy is mondhatjuk, hogy egy karácsonyi ajándék Ausztriának, hiszen aranyat mindenki szívesen ad ajándékba" - mondta Ewald Nowotny, a nemzeti bank kormányzója. Az egyenként 12,5 kg, összesen 15 tonna aranytömböt a sajtó egyes képviselői is megtekinthették a bank trezortermében. (A tömbök nem feltétlenül készültek színaranyból, a képen pl. egy 997,4 ezrelék finomságú tömb látható. A kereskedelmi forgalomban az utóbbi évtizedekben a 999,9 ezrelékes, tehát színarany befektetési aranytömbök terjedtek el.)

Ezt megelőzően természetesen minden egyes aranytömb valódiságát ellenőrizték különböző műszerekkel, ahogyan azt cégünk is teszi. Az ORF híradójában látható volt, hogy ultrahangos készülékkel és röntgenspektrométerrel vizsgálták a tömböket, és így az osztrák lakosság ugyanannyira nyugodt lehet az aranytömbök valódiságát illetően, mint ahogy a mi ügyfeleink is a tőlünk vásárolt arannyal kapcsolatban. Cégünk is hasonló műszereket (sőt az említetteken kívül mágneses mérleget is) használ a hozzánk beérkező nemesfémtárgyak vizsgálatához. A műszerek segítségével fizikai sérülés okozása és akár a csomagolás megbontása nélkül is egyértelműen megállapítható a nemesfémtárgyak valódisága és aranytartalma.

Eredeti megjelenés: 2015.12.12., correctgold.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése