2018. január 9., kedd

Fényes jövő előtt az arany?



Érdekes elemzéseket tett közzé honlapján Tom McClellan, akit az arany árfolyammozgásaival foglalkozó szakemberek között az egyik legjobbnak tartanak a világon. Fontos tudni róla, hogy független elemző, tehát nem érdekelt az aranykereskedelemben.


Először a hosszú és középtávú kilátásokkal foglalkozott, természetesen a dollárban számított aranyárat alapul véve. (A hivatkozásra kattintva új ablakban megjelenik az eredeti cikk, benne a grafikonokkal.) McClellan korábban már többször utalt arra, hogy az arany árfolyamában megfigyelhető egy nagyjából 8 éves ciklus, mióta 1975. elején (több mint 3 évvel a Bretton-Woods egyezmény felmondása után) megindult a szabad kereskedés az amerikai tőzsdéken a sárga nemesfémmel. Ezek a hosszú távú ciklusok általában egy 3 éves lendületes emelkedéssel kezdődnek, amit egy 5 éves (3 fázisból álló) csökkenés követ. Ezalatt az ár először esik, majd átmenetileg ismét felfelé korrigál, az utolsó fázisban pedig ismét esik, végül elérve a ciklus lezárultát jelző mélypontot. Ettől csak egyszer tért el az arany árfolyama, mégpedig 2001. és 2009. között, amikor 8 éven át csak apróbb korrekciók voltak, és az egész periódust a lendületes emelkedés jellemezte. 


Azóta ismét eltelt 8 év, és McClellan elmélete alapján a múlt évben már el kellett volna kezdődnie a lendületes árfolyamemelkedésnek. Hogy ez miért nem következett be eddig, arra egy másik, szintén általa megfigyelt középtávú, átlagosan 13 és fél hónapig tartó ciklust hoz fel magyarázatként. Ezzel kapcsolatban már korábban is sokszor írt, itt is idéztük. McClellan megfigyelése szerint nagyjából 13 és félhavonta következik be az arany árfolyamában egy mélypont, a kettő között (a ciklus közepén) pedig egy kisebb jelentőségű mélypontot ér el az árfolyam. Ezek között pedig magasabb árakat láthatunk a grafikonon. Amennyiben a ciklus első felében elért árfolyamcsúcs magasabb mint a ciklus második felében látható, akkor az pesszimizmusra ad okot, és a ciklus végén a bő egy évvel korábbinál alacsonyabb mélypontot fog megütni az aranyár. Ez volt megfigyelhető 2011-től 2015. végéig, négy egymást követő cikluson keresztül. Azóta azonban megfordult a trend, és két ciklusban is a ciklus második felében ért magasabbra a dollárban számított aranyár. Ez McClellan logikája szerint optimizmusra okot adó jel, és valóban a ciklusok végén magasabbak voltak a mélypontok is mint az előző ciklusban. Mivel 2018. elején már mindkét ciklus szerint felszálló ágba érhet az árfolyam, így McClellan azt jósolja, hogy a következő 2-3 év szép kilátásokkal kecsegtet az aranyba befektetők számára.


Előbb azonban várható egy kisebb korrekció, ugyanis McClellan azt is már régóta megfigyelte, hogy az arany ármozgásában nagyobb jelentősége van az euróban számított árfolyamnak, mint a dollárban számítottnak. Amennyiben a dollárban kifejezett aranyár egy adott időszakon belül magasabb csúcspontot ér el az előzőnél, az euróban számított ár azonban ugyanezen idő alatt nem állít be magasabb csúcsot, - tehát az elemző szavaival nem erősíti meg a dolláros aranyár emelkedő trendjét - az többnyire az aranyár esését jelzi előre. Amikor ennek az ellenkezője történik - tehát az aranyár euróban egy adott periódusban csúcsot dönt, de dollárban egy korábbi csúcs alatt marad - azt jellemzően az árfolyam emelkedése szokta követni. Mivel most az előbbit láthatjuk - az aranyár dollárban jóval nagyobb mértékben emelkedett mint euróban - McClellan szerint átmeneti korrekció jöhet.


Tekintettel arra, hogy unciánként 1320 dollárnál komoly ellenállás van - ahol az emelkedés meg is torpant - várhatóan kedvező belépési pont jöhet azok számára, akik most akarnak aranyat venni.


(Az utóbbi hónapokban munkahelyváltás és időhiány miatt nem jelentkeztem, de remélhetően erre ismét gyakrabban tudok sort keríteni.)


TP

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése