Eredeti megjelenés: 2016.08.12.
A Forbes online kiadása érdekes interjút közöl Bruce Pile-lal, aki 15
éve tevékenykedik alapkezelőként, és ezalatt meglehetősen sikeres is
volt. A cikk témája, hogy két nagyon különböző gondolkodású és múltú, de
egyaránt világhírű közgazdász, Alan Greenspan és Marc Faber ugyanazon a
véleményen van egy kérdést illetően, nevezetesen, hogy a Fed elérte
vagy a közeljövőben eléri azt a pontot, amikor a monetáris stimulus
hatása egyenlő a nullával. Ennek komoly következményei lesznek a
befektetők számára is.
Pile kifejti, hogy Marc Faber, aki már régóta sokat kritizálja a
jegybankok tevékenységét, még az évezred elején elkezdett megrajzolni
egy grafikont, amely azt mutatja, hogy 1 dollárnyi pénzügyi stimulus
mekkora növekedést generál az amerikai gazdaságban. Nem meglepő, hogy az
elmúlt másfél évtizedben a Fed intézkedéseinek gazdasági hatása
csökkenő tendenciát mutat, és egyértelműen a nulla felé tendál, tehát a
stimulusok már alig vagy egyáltalán nem eredményeznek növekedést.
Míg Faber többször is kétségbevonta a jegybankok létjogosultságát, Alan
Greenspan éppen a másik oldalon áll, hiszen 18 évig volt a Fed elnöke.
Az ő ideje alatt nem voltak komolyabb recessziók az amerikai
gazdaságban, és a dollár értéke is viszonylag stabil volt, legalábbis ha
azt vesszük figyelembe, hogy Greespan elnökségének kezdetén és végén is
400 dollár körül volt egy uncia arany ára. Egyik híres - éppen az
arannyal kapcsolatos - mondása, hogy aranystandard
hiányában nincs lehetőség megvédeni a megtakarításokat az infláción
keresztül történő elkobzástól. Aranystandard nélkül nincs biztos
értékmegőrző funkciója a pénznek.
Mióta
Greenspan leköszönt a Fed éléről, a sárga nemesfém árfolyama több mint
háromszorosára emelkedett, jórészt az őt követő Ben Bernanke elnökségi
ideje alatt. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a problémák, amelyek a
dollár nagy mértékű értékvesztését okozták, Greenspan idejében
keletkeztek.) A pénzügyi körökben Helicopter Benként is emlegetett
Bernanke a múlt hónapban Japánban járt, és állítólag pont az úgynevezett
helikopterpénz témakörét vitatta meg az ottani vezetéssel. Greenspan 2011-ben így vélekedett a kérdésről: "Jelenleg a pénzünk egy fiat pénz (magyarul rendeleti pénznek
is hívják), ami a kormányzat illetve a jegybank által nyomtatott pénz.
Szükség lenne egy mechanizmusra - pl. az aranystandardra - ami
korlátozná a forgalomba hozható pénz mennyiségét, mert a történelem
bizonyítja, hogy amennyiben nincs ilyen korlát, akkor előbb-utóbb
elszabadul az infláció, amelynek rendkívül pusztító hatása van a
gazdaságra. Sokan közülünk - magamat is beleértve - gondolják azt, hogy
az 1870 és 1914 között fennálló nemzetközi aranystandardnak nagyon
pozitív hatása volt."
Bruce Pile megjegyzi, hogy a jegybankok egyre inkább elvesztik az üzleti
körök bizalmát, és ez nem az egyes vezetők bűne, hanem az egész
rendszer rossz. Jim Rogerset idézi, aki szerint a kapitalizmus
lényegéhez tartoznak a ciklusok, hogy a növekedést időről időre
átmenetileg felváltja a visszaesés. Ha ezeket a ciklikus hullámokat a
pénzügyi-gazdasági vezetés mesterségesen megpróbálja kisimítani, a
visszaesést megakadályozni, akkor a gazdaságban nem megy végbe egy
fontos tisztulási folyamat. Ha a rosszul, gazdaságtalanul működő
vállalatokat megmentik a csődtől, az torzítja a versenyt, mert
megakadályozza azt a szelekciót, ami a természethez hasonlóan kiszűrné
az életképtelen egyedeket, és ezáltal jobb esélyeket biztosítana az
ügyesebbek és erősebbek, tehát az életképesebb vállalkozások számára.
Ahelyett, hogy a csődeljárásokban felosztanák az összeomlott cégek
vagyonát, és azt megszerezhetnék az életképesebbek, mesterséges
támogatással tartanak életben rosszul vezetett cégeket, és ez nagyban
rontja a jól működők esélyeit, és végeredményben fékezi a hosszú távú
gazdasági fejlődés lendületét.
Arra a kérdésre, hogy ilyen körülmények között milyen befektetéseken
érdemes gondolkodni, Pile elsősorban az aranyat javasolja. Úgy tűnik,
hogy a jegybankok mozgástere beszűkült, szerepük, lehetőségeik nagy
változás előtt állnak, és ez komoly bizonytalanságot okoz a pénz
világában. Ebben a helyzetben az arany - mint pénz - jól fog
teljesíteni.
TP
Eredeti megjelenés: 2016.07.31.
Visszatért az arany! Ezekkel a szavakkal kezdi Ronald-Peter Stoeferle
szokásos (minden év nyarán kiadott) elemzését, melynek címe találóan In
Gold We Trust - az aranyban bízunk. Stoeferle korábban évekig az
osztrák Erste Bank egyik vezető elemzője volt, majd önállósította magát,
és néhány éve megalapította saját befektetési alapkezelő cégét. Most
aktuális írásából idézünk.
Az utóbbi harminc év legerősebb negyedéves teljesítményét mutatta a
nemesfém, és ezzel véget vetett a több év óta tartó "medvepiacnak". Az
áremelkedés fő mozgatórugója a világgazdaság válság utáni gyógyulását
övező kételyek szaporodása. Sikerül-e a monetáris fájdalomcsillapítók
évek óta történő alkalmazását leállítani, vagy be kell látniuk a
gazdaságpolitika irányítóinak, hogy ez a terápia nem vezetett célra?
Növekedést illetve inflációt gerjeszteni - ez ma a pénzügyi vezetés fő
célja. A hitelállomány növelése, mely a növekedéshez lenne szükséges,
nem akar beindulni. Még az Európai Központi Bank is - mely a válság után
eleinte visszafogottan reagált - ma már a tartós monetáris improvizáció
és mesterséges stimuláció eszközeihez nyúl. Az általános bizonytalanság
a BREXIT óta még inkább növekedett.
Az alacsonyan tartott kamatok évek óta tartó politikájával a jegybankok
magukat olyan helyzetbe manőverezték, amiből csak vesztesen jöhetnek ki,
hiszen a cél, amit el akartak érni, nem valósult meg. Akár tovább
ragaszkodnak az alacsony - sőt sok esetben negatív - kamatokhoz, akár
valtoztatnak és kamatot emelnek - a kockázat mindkét esetben óriási. Az
aranyba való befektetés ellen korábban az egyik legfőbb érv az volt,
hogy az arany nem fizet kamatot mint a kötvények vagy osztalékot mint a
részvények. Ma a negatív kamatok korszakában ez megfordult, hiszen - a
történelem során először - elmondható, hogy az arany után nem kell
kamatot fizetni.
Ultima ratióként már több gazdasági nagyhatalomnál komolyan foglakoznak a
helikopterpénz ötletével. Miután a likviditásbővítés eddigi hullámai
elsősorban a befektetési eszközök árainak növelésében, és így a gazdagok
még gazdagabbá válásában csapódtak le, most a bankszektor
megkerülésevel adnának közvetlenül az embereknek frissen kibocsátott
pénzt, hogy növeljék a keresletet. Az reálisnak tűnik, hogy egy ilyen
pénzeső - legalábbis átmenetileg - beindítaná a régen várt inflációt.
Más kérdés, hogy mi következne ezután, és mennyire lennének a pénzügyi
politika irányítói urai a helyzetnek.
Az USA-ban már évek óta gondolkodnak és beszélnek a monetáris
vészprogramok küszöbön álló leállításáról. Ez, és az egészséges fejlődés
látszatát mutató amerikai gazdaság a dollár erősödéséhez vezetett.
Többek között az erős dollárnak is köszönhetően a nyersanyagok és az
arany árfolyama gyengélkedett. Eddig azonban a monetáris politika
normalizálása a harmadik QE (mennyiségi lazítási) program leállításában
és egy alig érzékelhető, 25 bázispontos (0,25%) kamatemelésben merült
ki. Az amerikai fellendülés máris kifulladt. A Fed egyre csak halogatja a
korábban már sokak által biztosra vett újabb kamatemeléseket. Ha az
emelési ciklus végleg megakad, az komoly bizalomvesztéshez vezetne mind a
Fed, mind a dollár irányába, így utóbbi árfolyama ismét gyengülni
kezdene. Ez a nyersanyagárak emelkedéséhez, ezen keresztül az infláció
növekedéséhez vezetne, és az aranynak is nagy mértékben kedvezne.
Stoeferle szerint elérkezett az inflációra érzékeny befektetések ideje,
így elsősorban az aranyé, de érdekesnek tartja az ezüstöt és a
nemesfémekre specializálódott bányavállalatok részvényeit is.
Az utóbbi egy év eseményei alapján az elemző megerősítve látja
véleményét, és azt jósolja, hogy az aranyár két éven belül el fogja érni
az unciánkénti 2300 dollárt.
Az elemzés eredetileg németül és angolul jelent meg, és az alábbi
linkre kattintva bárki elolvashatja a rövidebb (20 oldalas) vagy a
teljes változatot.
TP
